Irányítástechnika

Cégünk egyik fő tevékenységi köre a különféle irányítástechnikai, épületautomatikai, építményvillamossági és tűzjelző rendszerek tervezése és kivitelezése, továbbá az ehhez kapcsolódó szakértői, tanácsadói feladatok ellátása. 

 

Folyamatirányító rendszerek     Tervezés    Kivitelezés

Szakértői tevékenység

 

Folyamatirányító rendszerek

A cégünk munkatársai évtizedek óta vesznek részt különféle irányítástechnikai rendszerek tervezésében és kivitelezésében, így több PLC és DCS vezérlésű rendszer kialakításában működtünk közre.

Ezen rendszerek a néhány jeltől a több száz I/O pont méretig különféle méretűek és kialakításúak voltak.

A munkánk során felmerült bennünk az, hogy készítsünk olyan rendszert amely néhány ki / bemeneti jel feldolgozására alkalmas, és amellyel néhány kisebb berendezés, kisebb rendszer kialakítható, és megjeleníthető. A lényeg itt a megjelenítésen, azaz az adatok kijelzésén / ábrázolásán, külső beavatkozáson az adatok esetlegesen tárolásán van.

Erre a piacon többféle SCADA rendszer áll rendelkezésre, de mi ettől kicsit eltérően egy kisméretű rendszerben gondolkodtunk / gondolkodunk, amely nem igényel nagy összegű beruházást, egyszerűen használható, nincsen komolyabb külön eszközigénye, de megvan annak a lehetősége, hogy a rendszer a meglévő számítógépeken, a meglévő hálózaton vagy akár az interneten keresztül bárhonnan elérhető legyen.

Erre a célra egy kisméretű – de akár több száz I/O pontig bővíthető – PLC-t választottunk, amelynek beépített web-szervere segítségével a fentiekben említettek kiválóan megoldhatók.                               

Példaként néhány lehetséges alkalmazási terület:

                    –                    Anyagforgalmi rendszer (tartálypark, mérlegek, stb.) távfelügyelete, logisztikai beavatkozások

                    –                    Különféle készülékek / berendezések fontosabb paramétereinek megjelenítése, távoli elérhetősége

                    –                    Energia ellátó rendszer (hőközpont, kazánház, villamos elosztó, szivattyútelep) távfelügyelete, stb.

           Természetesen a rendszeren keresztül van lehetőség a beavatkozásra, egyes folyamatok kézi indítására,
leállítására is.

           A rendszer segítségével egyes állapotokhoz, vészjelzésekhez automatikus jelzési funkciók is hozzárendelhetők, pl. túl magas hőmérséklet esetén a rendszer egy megadott címre küld egy e-mail-t, vagy SMS-t. 

          Lap tetejére

 

Tervezés

Fő célunknak tartjuk a Megrendelőink teljes kiszolgálását, így ahol lehetőség adódik rá készséggel vállalkozunk az elképzelés komplett megvalósítására.

Valljuk, hogy minden munka a felhasználói igények részletes felmérésével kezdődik, majd szükség esetén megvalósíthatósági tanulmány / koncepcióterv / költségbecslés készülhet a tervezett cél megvalósítására.

A folyamat következő része a kiviteli tervek elkészítése. Az irányítástechnikai, erőátviteli terveket saját kollégáink készítik.

Tervezői jogosultságunk az alábbi területekre terjed ki:

                    –                    Folyamatirányítás és automatika

                    –                    Építményvillamosság (energiaellátás, világítás, informatika, villámvédelem)

                    –                    Vagyon és tűzvédelmi rendszerek

                          

 

                       

A kapcsolódó technológiai, épületgépészeti, építészeti terveket alvállalkozóink bevonásával állítjuk össze, ezáltal egy kézben tartva a komplett tervezési folyamatot. Szükség esetén vállaljuk a különféle hatástanulmányok elkészítését is.

Tervezési munkáinkhoz korszerű számítógépes tervező programokat (ePLAN, AutoCad) használunk.

Lap tetejére

 

Kivitelezés 

A legjobb terv is csak egy terv, amíg nem kerül sor a kivitelezésre – legyen szó akár egy egyszerű, akár egy több száz I/O pontból álló PLC / DCS vezérlésű irányítástechnikai rendszerről.

Cégünk az alapítása óta résztvett ilyen jellegű kivitelezési munkákban és reméljük, hogy a jövőben is a Megrendelőink rendelkezésére állhatunk.

 A kivitelezési munkákhoz – a szükséges tárgyi eszközökön túlmenően – rendelkezünk

                    –                    Felelős műszaki vezetői jogosultsággal

                    –                    Tűzvédelmi szakvizsgával

                    –                    Több területre vonatkozó metrológiai szakképesítéssel

valamint a robbanásveszélyes területeken történő munkavégzéshez – tervezés, létesítés, üzemeltetés, karbantartás, javítás – szükséges

                    –          Sújtólég- és robbanásbiztos villamos berendezéseket kezelők, javítók műszaki vezetője

                                szakképesítéssel

Lap tetejére

 

Szakértői tevékenység

A hosszú évek alatt megszerzett tapasztalatunk hátterével készséggel vállaljuk azt is, hogy – amennyiben a Megrendelőnknek csak egy külső szakértőre, tanácsadóra esetleg projektvezetőre van szüksége – úgy a Megrendelő megbízásából vállaljuk a

        –                   Kiviteli tervek ellenőrzését

illetve a kivitelezési munkák

        –                   Irányítását (projektvezetés)

        –                   Ellenőrzését

        –                   Külső felügyeletét

 

Lap tetejére

 

 

Amennyiben a fentiekkel kapcsolatban bármilyen kérdése van kérjük keressen elérhetőségeinken.